Újra és újra elfelejtem a munkás és tevékeny hétköznapok megszokott ritmusában, hogy milyen jó egy kicsit kimozdulni. Milyen elfelejteni egy kicsit az internetet, a kényelmet, a futkározást és mennyire jó, mikor a szmog helyett az ember a friss levegőbe keveredett lócitrom szagot szívja be. Csodás :)

Ez az érzés nem egy panelban, nem a város határában, sőt nem is egy túraboltban fogalmazódott meg bennem, hanem Erdélyben, a Retyezát hegységben túrázva. Itt a menedékházak 1600 m-en kezdődnek, majd 2000 m-en folytatódnak térerő, áram, meleg víz és gáztűzhely nélkül. Ha fürdeni akar az ember van patak, körülbelül 8 fokos (ezt a cm meg sem közelíti:) Ha főzni akarsz, akkor fizetni kell egy-két lejt a pásztornak, hogy forraljon vizet a sparheltjén 30 fő részére. Ha aludni, akkor el kell viselni a 30 fős szobában 15 cm-re fekvő sorstársak horkolását. Ha pedig az emésztést követő tevékenységhez látna, akkor elsősorban gusztusra, erős comb és karizmokra van szüksége, valamint szerencsére, hogy a medvének elmenjen tőle az étvágya…

Ezeknek a kényelmi funkcióknak a kényszeres feladásával jut el az ember oda, hogy elengedi a felesleges dolgokat. Inkább örül az alvásnak, örül az ételnek, örül az embereknek. Esténként pihen, énekel, olvas, beszélget. Kolbászt, pityókás kenyeret, jó büdös sajtokat és szilva pálinkát vesz magához. Napközben pedig csodaszép tájakon túrázik, napsütéssel és sziklákkal, esővel és mennydörgéssel, hangos vizű patakokkal, de belül mégis néma csendben. Közben pedig küzd, hogy elérje a csúcsot, meghódítsa a hegyet. A méltóságteljes hegyet, ami megengedi, hogy megmásszák. De ha nem tisztelik, megmutatja, hogy ő a nagyobb. És jó kicsinek lenni! Kicsi hősnek :) Kicsit el kell bújni, nem hangoskodni, tudni hogy van nagyobb mint mi. Alázatosnak lenni, de közben menni, felfelé törni, mert ott van fent, amit el akarunk érni!

Kalandos nyarat kívánok mindenkinek!

Ha tetszett a poszt kövessetek facebookon is. :)