Egy olyan ember blogja, aki tudatosan kilép a komfortzónájából

SpontAnti elszabadul

Elköltöztünk

2016. október 17. - SpontAnti

Kedves Olvasóink!

Elérkezett a pillanat, hogy elköltözzünk. Megújult külsővel és tartalommal várunk Titeket ezentúl új oldalunkon, a spontanti.hu-n. 

Kövessetek minket továbbra is facebookon!

üdv.:SpontAnti

f_szinatmenet_kek.jpg

3 érv pro-kontra TRIathlon

Futni továbbra is nagyon szeretek, de azt is fontosnak tartom, hogy kimozduljak a komfortzónámból. Vagyis csináljak olyan dolgokat, amelyeket nem jutnak alapvetően eszembe. Futásnál jól lehet játszani ugyebár a kilométerek számának növelésével, vagy a terep változtatásával. Ez alkalommal azonban úgy döntöttem, inkább kiegészítem szeretett sportágamat további kettővel és részt veszek egy triathlonversenyen.

letoltes.png

A triathlonról általában annyit szoktak tudni, hogy melyik három sportágból áll, aztán kimerül a többség. A lényeg valóban ennyi, a sorrend pedig úszás, kerékpár, majd futás. Fontos tudni, hogy számos táv is létezik, egészen az sprinttávtól kezdve az ultratávokig bezárólag. 

Kezdésnek én egy kisváros, Kiskunhalas városi rendezvényén, a Halasi Hajtáson vettem részt. 31. alkalommal rendezték meg ezt a versenyt, amelyen már az elején feltűnt, hogy nagyon komoly triathlonosok is részt vesznek, az ország minden tájáról és külföldről is, összesen kb. 150 fő. A táv 750 m úszás a helyi Sóstóban - 20 km bicaj - 5 km futás volt, ami a sprinttávnak felel meg. Nagyon érdekes volt, hogy mennyire számít a számok közötti váltás ideje, amit a lerakodóban, a depóban hajtasz végre (itt egy depó volt csak, de kettő is lehet különben). A komoly triathlonosok gyakorlatilag pillanatok alatt váltottak egyik eszközről a másikra - nos ebben van hova fejlődnöm...

atriatlonc.jpg

Amit így elsőre látok a triathlon MELLETT:

  1. Egészen más sportágakat is űzhetsz, amelyek szintén a kitartást igénylik elsősorban, mint képességet, akárcsak a futás.
  2. A sport nem kizárólag rólad és a testedről szól, hanem főleg a bicaj és a váltások miatt egy technikai része is van. Egyszóval szellemi jelenlétet is kíván.
  3. Földön, Vízben és Levegőben (bicikli) is vagy - a túlélhetetlen Tűzön kívül gyakorlatilag minden elemmel megküzdesz.

 

Mi szól a sportág ELLEN:

  1. Lényegesen komplikáltabb és összetettebb az edzés és a felkészülés, hiszen több sportágban kell figyelned a teljesítményedet. Ez a jobbaknak is nehézséget okoz, nekem többen mondták a versenyen, hogy némelyik számban sokkal gyengébbek, mint a másikban.
  2. Ennek a sportnak méltán nagy az eszközigénye, főleg a bicikli miatt. Rendszeres űzése mindeképpen magával von egy anyagi megterhelést.
  3. Ahhoz, hogy igazán jó triathlonos legyél a jobbak azt javasolják, hogy lépj be egy klubba. Ezzel nincs is gond, de a futással párosított "szabadság" így némiképpen elvész.

 

Engem összességében meggyőzött ez a sportág és bár a futást tekintem a jövőben is nagy kedvencemnek, mindent meg fogok tenni, hogy jó triathlonos is legyek és versenyekre is elmehessek. Remélem Nektek is megjött a kedvetek és valamikor valamilyen versenyen találkozunk majd! Akár a 32. Halasi Hajtáson :)

 

Program értékelés: 9/10

SpontaFaktor: 8/10 

Ha tetszett a poszt, kövessetek facebookon is!

Azok a felejthetetlen bajor keblek…

Az tény, hogy a Németország déli részén fekvő Bajorországban az emberek szeretnek mulatni. Ha nem is minden hónapban, de két havonta biztos megrendezésre kerül egy sörfesztivál, egy adott környék valamelyik városában. Aki volt már Októberfeszten, az olyannak képzelje el ezt is, csak kisebb méretben, aki pedig nem járt még az Októberfeszten, de volt már búcsúban, az olyannak képzelje el ezt is, csak nagyobban :) Hatalmas sörsátrak, körhinta, hullámvasút, lőjjegyplüssmacitagyereknek bódék és borzasztóan sok ember. Ez egy ünnep, amit minden jóravaló bajor ember számon tart és a tisztességesen fel is készül rá. Nincs olyan egyéb tevékenység, ami ennél előbbre való lenne és mivel ez mindenkinek ilyen egyértelmű, így senki nem akadályoz senkit a részvételében. Szóval mindenki ott van. Na de nem lehet csak úgy beállítani egy ilyen ünnepségre, fel kell ölteni a népi viseletet. A férfiak felveszik a kantáros vagy öves Lederhose-t, hozzá a kockás inget és egy mellényt. Van, aki kalapot visel és pipa lóg a szájából, de a fiatalabbakon a nike cipő virít, nem fűlik a foguk a „régies” original cipőkhöz. Nagy mosollyal és hanggal vonulnak be a sörsátorokba, üdvözölve egymást, jobbjukon, már akinek van, az asszonyával, akikről pedig most elkezdek írni…

A hölgyek népviseletéhez, a dirndli-hez, egyik ország népi öltözéke sem ér fel… bizonyos TEKINTETben. Cipőjük kis magas sarkú, szoknyájuk a földtől 10-15 cm magasságban ér véget, s felfelé szépen szűkülve, a fodrok egyre ritkásabban kezdik körülölelni a leányzók derekát. Színes, rojtos ruhájuk tovább haladva felfelé, szabójuk szolid erkölcstelenségének kivetülésében mutatkozik meg, mely minden méretnek a legideálisabb formát adva tárja a férfiak elé a létezés forrását, a női mellet. Én nem tudom elképzelni, hogy ki lehetett az a meggondolatlan vagy anyagsóher szabó, aki egykor ezt a gyilkos szabásmintát elkészítette. Szerintem nő volt, mert férfiember ilyen kínt magának és férfi sorstársainak nem akarhat! Őszintén mondom, hogy ilyen ruhában nem egyszerű a hölgyek szemébe nézni, még ha az ember minden akaratát és figyelmét össze is szedi. És nagyon sokan vannak, sürögnek, forognak. Rémálom…

De a literes sör gyorsan enyhít a kínokon :) Legalább nyolc százalékos, nem hiába hívják Starkbier-nek. Erős és finom, ráadásul gyorsan is csúszik, de erre még az élő zenekar is rásegít, aki fél óránként elénekli az Ein Prosit der Gemütlichkeit című itatós nótáját, ami körülbelül annyit tesz, hogy Igyunk egyet a jó kedélyre. Ezt mindenki teli torokból , a sörpadokon ugrálva énekli és izomból összeüti a fél centi vastag falú korsóját a szomszédjaival, majd nyel egy-két kortyot a csapolt nedűből.

Az este éjjel kettő óra körül véget ér. Az oszló tömegben tántorgó fiatalok, összeölelkező férfiak és fülig érő mosollyal fecsegő asszonyok indulnak haza és örülnek, hogy újra együtt mulathattak.

Szép, hogy ennyien összejönnek, jó kedéllyel és önfeledten tudnak ünnepelni.

És az is szép, hogy ragaszkodnak a népviselethez… :)

 

10 nap, amikor 5-kor keltem

2016.08.15-én hétfőn elkezdtem egy kihívást. Előző este eldöntöttem, hogy a következő 10 hétköznapon (vagyis két héten kereszül) 5 órakor fogok legkésőbb felkelni és így igazítom a napomat. Kíváncsi voltam egyrészt, hogy igazak-e a sok életmódról szóló cikkben olvashatóak, valamint érdekelt milyen hatásai lesznek rám (aki ilyen klaszsikus későn kelő) ennek az időnek és tudom-e tartani a tervet. A szabály csak a reggeli felkelés volt, ezen kívül más semmi. Hétvégén engedtem magamnak továbbalvást, de 8 előtt sikerült ekkor is felkelnem mindig.

1.jpg

Nagyon érdekesen kezdődött a kihívás első három napja, mert nagyon jól éreztem magam és olyan volt, mintha kicseréltek volna. Tényleg oda tudtam figyelni arra, hogy időben elmenjek aludni és jókedvűen keltem fel. Gondoltam, hogy majd esetleg felborul a bioritmusom vagy háromszor annyi kávét kell innom, de nem történt semmi. Fontos, hogy pont annyit csináltam minden nap, ami belefért ebbe az új rendszerbe. Szerdán este voltam csak munkaügyben kicsit tovább fent, de a másnap ennek különösebben még nem látta kárát.

2.jpg

Aztán az első hét csütörtökén elmentem a szokásos focizásomra, amikor utána átjött haverom és iszogattunk néhány fröccsöt, kb éjfélig - nem voltunk ittasak, ezt fontos hangsúlyoznom! Nagyon jó móka volt, tényleg. Nem is gondolom, hogy különösebb baj lett volna egy egyszeri éjfél lefekvéstől, de sajnos az a néhány pohárka éreztette másnap a hatását. Ergo most először tapasztaltam meg, hogy a pia már kis mennyiségben is fáradékonyabbá tesz 1-2 pohár feletti mennyiségnél. Megnőtt a kávék száma is és feszültebbnek éreztem magam ezen a pénteken. Még jó, hogy jött a hétvége és a másik hetet frissen kezdtem meg. Különben a hétvégén is azért odafigyeltem az időbeosztásra, ezt is javaslom mindenkinek kipróbálni...

3.jpg

A következő hetemen minden este volt gyakorlatilag program és nem tudtam egyszer sem időben lefeküdni. Ennek persze az is oka, hogy az előző héten sokmindent lemondtam és most pótoltam. Nem szépítem, fáradt voltam egész héten, szombat reggel éreztem újra okésan magam.

A 10 napról a főbb tanulságok előtt íme egy "kimutatás" azokról a szempontokról, amelyek mentén vizsgáltam ezt az időszakot. Fontos kiemelnem, hogy a csökkenő tendencia az én hibámból adódott, nem figyeltem oda az időben történő lefekvésre...

nevtelen_1.png

Néhány tanulság:

  1. A korai felkelés egy átfogó életmódváltás és a munkádban nagy segítség. Főleg ha korábban bemész, akkor mindenkinél hatékonyabb tudsz lenni délelőtt, egészen biztosan. Nekem délután is ment, pörögtem végig.
  2. A barátokkal találkozgatás nehezebb. Más az életritmusotok és mivel ők vannak többen, így neked kell igazodni hozzájuk. Ezen a téren lemondásokra készüljetek.
  3. Testileg és szellemileg jobban érzed magad. Nem tudom, de mintha az ember inkább erre az életformára teremtetett volna eredetileg. És a legjobb, hogy  a 22-24 óra közötti vizsgaidőszakban "duplán számító" alvás előnyei nagyon érződnek.
  4. Ha odafigyelsz az étkezésre, a mozgásra és a többi ilyen életmódjavító dologra, akkor igazán hatásos a módszer.
  5. A reggeli napfelkeltéhez, az üres irodához, a hajnali rádióműsorokhoz fogható élményt kötelező átélni.

 

Azt kell mondanom, hogy ha nem is 5-kor, de korábban fogok lényegesen felkelni mint régen, mert nagyon élveztem ezt az időszakot. Voltak benne lemondások, de a költség-haszon elemzésnél utóbbiak felé billen a mérleg.

Javaslom, hogy Ti is  próbáljátok ki és ha úgy látjátok, írjátok meg a  spontago@spontago.hu-ra a tapasztalataitokat, kíváncsi lennék rájuk.

Kedvcsinálónak egy kis dal... 

Program értékelés: 8/10

SpontaFaktor: 9/10

Ha tetszett a poszt, kövessetek Facebookon is :) 

 

Ének a "csöpögő" esőben

Sok tekintetben a színházat tartom a művészet talán legautentikusabb válfajának. Elsősorban azért, mert elsősorban az emberre kell fókuszálni, egyszerre a hangjára és a mozgására is. Gondoljatok bele: a zenében a zenére figyelsz (persze, a zongorista zongorázik, de őt kevésbé nézed), a festménynél is inkább a festmény érdekel, a táncban pedig jobb esetben nem beszélnek...

Ugyanakkor nem igazán szeretek a színházban musicaleket nézni. Úgy gondolom, hogy sok közülük szórakoztatóipari termék, kevésbé művészeti alkotás. Egyfajta könnyen emészthető show-t kínálnak, amit aztán az ember elad társaságban úgy, hogy hát én színházba járok, én művészetet nézek (ja, csak inkább "fogyasztasz"...) Viszont múlt héten a Szegedi Szabadtéri Játékokon megnéztem az Operettszínház előadásában egyik új előadásukat, az Ének az esőben című darabot. 

edc4eso_n3.jpg

Ez ugye az a darab, amelyikben megszólal az "I'm singin' in the rain..." című híres nóta, volt belőle híres film és olyan zeneszerzők munkássága hagyott nyomot rajta, mint például George Gershwin. Nézzük miről szól: csávó híres filmsztár (Don Lockwood - Gömöri András Máté) és egy nővel (Lina Lamonth - Szinetár Dóra) sok némafilmben szerepelnek Hollywood hőskorában, óriási népszerűség mellett, ők a kor Brad & Angelina-ja. Utóbbinak azonban borzalmas már a beszédhangja is, elviselhetetlen. Találkozik a férfi egy másik, földönfutó színésznővel (Kathy Selden - Dancs Annamari) amikor random sétál, aki mondja neki, hogy persze, némafilmben csak rázni kell magad és az nem is igazi színészet. Ez elkezdi zavarni főhősünket, no meg beleszeret a földönfutóba. Közben elterjednek a hangosfilmek és Lina-val ugye csak a baj van, mert nem tud beszélni. Némi bonyodalom és rosszindulat Lina részéről, a lényeg, hogy a végén kasszasiker a hangosfilm, mert a Kathy (Don-nak eddigre élete szerelme) adja a hangot Lina-nak (aki utálja Kathy-t, mert jobb mindenben nála és Don őt szereti). Még egy kis bonyodalom és felfedik a népnek, hogy valójában Kathy az, aki beszélt és énekelt a filmben, így már ő is híres lesz (Lina pedig összeroppan és megy a süllyesztőbe) és boldogan élnek míg meg nem halnak, Donny-val. Mindez kb. 3 órában!

eso_4.jpg

Nézzétek, aranyos a sztori és ha úgy nézed, hogy szórakozni mész és amúgy jó zenéket hallgatni, úgy teljesen jó tud lenni. Utóbbin nagy a hangsúly, az előadás során a történet ugyanis tyúklépésekben halad előre. Vannak olyan 4-5 perces számok, amelyek után nem érted, hogy most ez mit adott hozzá a sztorihoz. Némelyik olyannyira elüt, hogy kifejezetten megzavarja két jelenet közötti átmenetet. Szóval inkább érdemes felfogni koncertnek a darabot, mint színháznak, annak a sztoriját ugyanis 15 perc után tudod, mivel nem bonyolultabb a leírásnál, amit bárhol a neten elolvashatsz. 

Azért tartom különösen furcsának ezt a vontatottságot, mert kb egy éve néztem meg a Némafilmes című filmet, hasonló sztorival és nagyon jól le tudott kötni, nem véletlenül pontozta jól pl. az Imdb is.

20120222-szorakozz-filmkritika-the-artist-a-nemafilmes7.jpg

A vontatottság és a sztori uncsi átültetése mellett azonban el kell ismernem, hogy a színészek elképesztően jól végzik a dolgukat. Különösen ki kell emelnem Szinetár Dórát, aki Lina Lamonth-ot, a végén a rövidebbet húzó színésznőt játssza, elképesztő hangon végigbeszélve a darabot.

k8loeso_1.jpg

Ezen kívül mint mindig, most is feledhetetlen környezetet biztosít a szegedi dóm a háttérben, különösen az ilyen nagyvárosokban játszódó darabokhoz.

41777.jpg

A musicaleket jobban nem szerettem tehát meg, pedig ebben nagyon jók voltak a zenék, meg a többi, de ez a sztori így gyenge. Nem mondom tehát, hogy javasolni tudom ezt a darabot, de úgy gondolom inkább jó élményekkel jöttem el aznap este Szegedről.

Program értékelés: 6/10

SpontaFaktor: 7/10 

Ha tetszett a poszt, kövessetek facebookon is!

Szabadlábon Velencén

Nem szélhámos sztori, vagy Irigy Hónaljmirigy paródia következik, csak egy kicsi, ám nagyon nyári program.

Nézzük csak, mi történik most éppen. Ülsz a számítógép előtt, a munkahelyeden, vagy épp utazol és a mobilodat nyomogatod. Látod, hogy süt a Nap, arra gondolsz, hogy ó, de jó lenne most inkább a strandon lenni. De sajnos nincs szabi, dolgozni kell, drága utazni.... Felejtsd el ezeket! 

Tegnap ugyanígy ültem a gép előtt, néztem a végre meleg időt és azt mondtam ELÉG. Nem kell megvárni a szabadságot ahhoz, hogy élvezzük egy kicsit a nyárutót! Mivel időben bent voltam reggel, ezért, már 4 előtt el tudtam szabadulni. Felugrottam a barátnőmmel egy vonatra és irány Velence. Sajnos nem az olasz város, de így sem volt csalódás. A vasútállomáshoz közeli szabadstrandra siettünk és pár perc múlva már lubickoltunk is. 

A víz kicsit hideg volt, de a Nap még erősen sütött és kárpótolt mindenért. És a strandon az az ideális állapot van, amikor már nem túlzsúfolt, de még nem is kihalt. Az utazás Budapestről BKV bérlettel egyéb kedvezmény nélkül is 1100 Forint körül kijött oda-vissza és menetirányonként háromnegyed órába telt. Összehasonlításként, a 4/6-os villamoson egy teljes menet 30 perc. Egy kicsit többet ülsz és lent vagy a parton. Az árak a szokásosak. Fagyi 200 Forintért, sima lángos 400-ért, jégkása 100 Ft/dl-ért. 

Ha ilyen szép napjaink lesznek én még biztos megismétlem ezt. Sőt végigjárom a többi könnyen elérhető strandot a Velencei-tó környékén. Jó program lehet ez egyedül, barátokkal, barátnőkkel.

Program értékelés: 7/10

SpontaFaktor: 9/10 

Ha tetszett a poszt, kövessetek facebookon is!

Kirándulás a magyar kultúrában - a Szentendrei Skanzenben jártam

Úgy vettem észre, hogy a múzeumba járás viszonylag megosztja az embereket. Van fanatikus múzeumlátogató ismerősöm, valamint olyan is, aki abszolút nem kedveli a szabadidő eltöltésének ezt a formáját. A legtöbben talán azok vannak, akik például szívesen elnéznek a Picassora a Nemzeti Galériába, de a Hadtörténeti Múzeum már kevésbé érdekli őket. Vagy fordítva. Azt sem nehéz észrevenni, hogy bár Magyarországon szinte minden faluban talál az ember néprajzi múzeumot, ha betéved egybe, finoman szólva sem kell tolongásra számítania. Ezek a gondolatok tudat alatt kicsit bennem voltak, amikor a családdal együtt a Szentendrén található Skanzenbe látogattunk.

800px-szentendrei_szabadteri_neprajzi_muzeum_04.jpg


Szinte nyitásra értünk oda, a bejáratnál alig lézengett pár ember. A jegypénztárnál rögtön kaptunk váratlan kérdéseket, mint például a belépő mellett kérünk-e jegyet a Skanzen vonatra is. Kérünk, persze, miért is ne. Itt egyébként lehetőség nyílik például bicikli vagy roller bérlésre is, szóval ki-ki a neki tetsző módon barangolhatja be a területet.

szentendre_skanzen.jpg
Mindenesetre mi azonnal fel is szálhattunk az éppen induló Skanzen vonatra, ami kívülről és belülről sem egy Railjet hangulatát igyekezte hozni, a kis vonat a szó legszorosabb értelmében véve fapados volt. Volt "első osztály" is, ahol már párnázott ülések voltak, bár a szembefordított ülőhelyek között (lehet kis túlzással) volt vagy 30 cm hely a lábaknak, így nagyon nyújtózkodni sem lehetett, de elképzeltem azt, mennyivel kellemetlenebb lenne, ha még szembe is ülne valaki. Aztán elindultunk, komótos tempóban tettünk egy háromnegyed kört, ami lehetővé tette azt, hogy  kicsit áttekintsük, mit is fogunk látni az elkövetkező napban. A leszállásnál, a Skanzen egyik végéből kiindulva a jegyellenőr azzal búcsúzott, hogy itt találkozunk egy óra múlva. Hát, ez nem jött össze, részben mert a közvetlen környék látnivalóinak megtekintésével ennek a duplája alatt sem végeztünk, másrészt mert úgy döntöttünk, hogy inkább gyalog barangoljuk be a területet.

p130-4.jpg
Szóval mit is láttunk? Egy 46 hektáros területen elterülő néprajzi múzeumot, ahol néhány lépést is nehéz megtenni anélkül, hogy valami látnivalóba ne botlana az ember. Az épületek  legtöbbször egy-egy tájegységen belül tömörülnek, egy tájegységen több udvart is magába foglal, bemutatva Magyarország egy-egy részének kultúráját a mindennapi élettől (étkezés, munka stb.) kezdve az ünneplés sajátosságain keresztül az építészetig minden vonalon. Mindezt igyekszik úgy tenni, hogy ne azt érezd, hogy egy múzeumban vagy, ahol megtekinted a magyar kultúra egy szeletét, hanem azt, hogy  szinte benne jársz. A bemutatás változatos módjainak köszönhetően ez többször sikerül is. A tájegységekből emlékeim szerint jelenleg hét van, ebből az első végigjárása nekünk úgy 2 óra lehetett. Itt eszméltünk rá, hogy egy kicsit fel is kell gyorsulnunk, mert ilyen tempóval a feléig sem jutunk el a területnek. Szóval láttunk malmot (vizi -és szélmalmot egyaránt), állatudvart a hagyományos magyar állattartás szereplőivel, szekérkiállítást, és volt több múzeum a múzemban élmény is, egy-egy kiállítás változatos témákkal. Ezen felül viszonylag sok embert, mind az ott dolgozókat, mind a látogatókat tekintve. 


8-9 óra alatt nagyjából végigrohantunk a Skanzenen, végig érezve azt, hogy ez nem egy napos programnak van azért kitalálva. Ebben amúgy az is megerősített, hogy más napon visszajőve a belépőnk felmutatása ellenében legközelebb már olcsóbban jöhetünk be. Bőven van kétnapi látnivaló is a helyben, ha az ember lába kibírja az egész napos gyaloglást. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt élvezetes lehet a hely, a téma iránti érdeklődés szintje nyilván egyénfüggő, de a megvalósítás kellően profi ahhoz, hogy mindenki megtalálhassa a számára érdekes dolgokat benne. Ha néprajzi múzeumot keres az ember, a Szentendrei Skanzen valószínűleg egyike a legjobb választásoknak.

Program értékelés: 6/10

SpontaFaktor: 4/10 

Ha tetszett a poszt, kövessetek facebookon is!

Hogy mikor süt a nap Írországban? Most elmesélem…

Nagyon nehezemre esik nem kijelenteni, hogy akkor, amikor én oda utazom, úgyhogy egyetlen szóval sem mondom ezt, de azért mégis így történt :)

unbenannt.png

Münchenből indult a gépem, nyílván a hajnali órákban, mert csak ilyen embertelen időben tud az ember emberséges áron jegyet vásárolni. Ha meg emberséges időben akar az ember, emberséges körülmények között utazni, akkor embertelenül embertelen árat kell fizetni az embernek :) A lényeg, hogy a gépem mindegy mikor, és mindegy hogy milyen fafajú fapados kivitelben, de felszállt. Aztán szerencsésen le is szállt Cork városában és akkor olyat láttam, amit még senki sem látott… Itt most a facebookkal megtöltött titokzatos, lájkolnikötelezőkülönbennemláthatod posztok juthatnak eszetekbe, de mégsem így folytatom. Szóval … olyat láttam, amit még senki sem látott. Írországban ha hét ágra nem is, de mondjuk ötre biztosan sütött a nap.

11377757_410964822428571_1446404286_n.jpg

Nagyon megörültem, hogy az otthoni hajnali borús időjárás nem tartott ki 2000 km-rel odébb is, így a nagy lendületemnek örvendve megkerestem az autóbérlő irodát, ahol előzetesen lefoglaltam egy „kis méretű autót”. A közepes angolom és az ír tájszólás nehézségeit leküzdve, sikerült megegyeznem a bérlővel, hogy most nem szeretnék 1600 € kauciót letenni, hiszen hogyan lenne már nálam annyi pénz. A mai napig nem értem, hogy miben állapodhattunk meg, de a kulcs a kezemben volt, gondoltam akkor megkeresem az autót, elindulok.  A csodajárgány az alábbi képen látható.

 

Én fel voltam készülve, hogy az anyósülésen fogok utazni, de az érzés, amikor tényleg ott találod a kormányt, az egyrészt nagyon furcsa, másrészt pedig olyan vicces, hogy a bérlő udvarán, az álló autóban 5 percen keresztül csak vigyorogtam magamban, mint a tejbetök, hogy akkor most mi lesz. Ezt az állapotot csak fokozta, hogy ez a kis Fiat, olyan volt, mint valami barbiboy autó. Úgy éreztem magam, mintha valami mesébe csöppentem volna bele, de sajnos nem tartott sokáig, jött a könyörtelen valóság. Először megsimogattam a jobb oldalamon lévő ajtót, vagyis nyúltam volna a váltóhoz, de természetesen az a másik oldalon van. Ezt a felfedezést követően gyorsan begyakoroltam a balkézzel való váltást, ami csak hogy még bonyolultabb legyen, nem tükörben működik, hanem úgy, mint nálunk. Aztán újra megsimogattam a jobb oldali ajtót, akkor a kéziféket szerettem volna kiengedni. A kezdeti nehézségek után jöttek az igazi kihívások… bal oldalon kell haladni az úton, a körforgalomba a baloldalon kell behajtani és amikor az ember már kezdi megszokni a balratartást, akkor rádudálnak, hogy nem balról kell előzni, hanem jobbról. Úgy éreztem magam, mint a KRESZ-szen, a városi vezetés 1. óráján. De ahogy azt is, ezt is megszoktam és épségben célba értem Callan-be. Ez egy kis város Dél-Írországban, az Atlanti óceán, pontosabban a Kelta tenger partjától 50 km-re. Azért utaztam ebbe a városba, hogy „oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem” találkozhassak a kedves barátnőmmel, aki a Bárka Közösség egy ottani intézetében dolgozik a nyáron. Itt a vége fuss el véle, sajnos a továbbiak már nem publikusak, örülök, hogy eddig elolvastátok… :) Na jó, inkább kihagyom, amit ki kell hagyni és folytatom a napsütéses Írország történetét.

Callan-nél tartottam, ami Kilkenny megyében helyezkedik el és a megye második leglakottabb városa 2233 lakossal. Előtte a megyeszékhely Kilkenny áll, 22000 fővel. A megye maradék népessége más kisvárosokban, de főleg falvakban, tanyákon él.  Annak ellenére, hogy a 20. század közepén az ország határai megnyíltak a szabad kereskedelem számára és az ipar fellendülhetett, Írország történelmében mindig is a mezőgazdaság és állattenyésztés szerepelt alappillérként. Ez az utazásaink során sokszor bebizonyosodott, hiszen bármilyen úton mentünk, a mellettünk lévő területek vagy valami veteménnyel voltak teleültetve vagy tehenek mászkáltak mindenhol. Ha pedig éppen egyiket sem láttuk, akkor pedig irtó büdös volt az út menti silók és farmok miatt.

A Callanba való érkezésem utáni reggel a Mohar Sziklák felé vettük az irányt. Ez Írország egyik leglátványosabb természeti képződménye. Nyolc kilométer hosszan húzódó, gyakorlatilag függőleges sziklafal a szigetország nyugati partjainál, ahol a 180 méter magas sziklákat az óceán hullámjai verdesik. Csodálatos látvány, ajánlom mindenkinek. És mellesleg itt játszódott a Szökőhév című romantikus-vígjáték egy része, Amy Adams-szel a főszerepben… ha valakit ez lázba hoz, akkor ezért is megéri Írországba látogatni.

De van még bőven látnivaló, többek között a Ring of Kerry vagy a Skellig Island, amikre nekünk időnk jutott egy hosszú hétvége alatt. Az utóbbi sziget volt a Star Wars legújabb részében a Jedi Island.

A nagy turisztikai célpontok természetesen szép élményeket nyújtanak, de én mégsem ezeket szeretném a legfontosabbnak tekinteni, úgyhogy nem is írok róluk többet. Utána lehet olvasni, meg lehet nézni, le lehet fényképezni az iPhone-nal és szelfizni is lehet velük, aztán mehet a facebookra. Én inkább azokkal az élményeimmel folytatnám, amikkel egy kicsit közelebbről meg tudtam ismerni az írek életstílusát vagy önmagában az ír nép mibenlétét.

Feljebb említettem, hogy milyen sok kis falvacska van. Ezekben a falvakban jól szituált, szerény, nagyon otthonos házak sorakoznak. A bejárati ajtók általában színesre vannak festve, a kerítések pedig max. 50 cm magasak, sötétszürke kőből készülnek. Ez nekem nagyon szimpatikus, hiszen mutatja, hogy milyen nyitottak és kedvesek az írek. Többször fordult elő, hogy az utcán ránk köszöntek, vagy egy másik autóból intettek. Itthon még elgondolkodom rajta, hogy hátha ismertem az illetőt, de Írországban, ahol még életemben nem jártam, nem hiszem, hogy bárkit is ismernék és mégis üdvözölnek.

A szállásainkat az AirBnB oldalon foglaltuk. Most először használtam ezt a szolgáltatást és be kell vallanom, azért voltak kétségeim a szállások vagy szállásadókkal kapcsolatban. Ki tudja ki lesz az? Lehet, hogy alvajáró vagy éppen hajnalban szereti lövöldözni shotgunnal a verebeket. Szóval, vele alszol egy légtéren belül, azért nem mindegy, hogy hogy. De az anyagiakat tekintve, az ember ugye sok minden felett szemet huny, hát mit volt, mit nem tenni, lefoglaltuk a szállásokat. Egyébként a rendszer nagyon jól ki van találva. Megnézed az AirBnB oldalán a lehetőségeket, foglalsz, ha van hely levonják a megadott számlaszámról a pénzt, kapsz elérhetőséget és kész is van, mehetsz, amikor lefoglaltad. Szóval foglaltunk, fizettünk, mentünk és meg kell mondanom, hogy a kételyeim feleslegesek voltak. Nagyon kedves, rendszerető és figyelmes fogadóink voltak. Az utolsó helyen még tábortüzet is raktak nekünk, hogy el tudjunk búcsúzni egymástól a következő pár hétre, amíg nem találkozunk.

Volt még egy nagyon meglepő, szép élményem az autópályán. A gyorsabb sávban (belső sáv) haladtam és közeledett valaki hátulról, de én nem figyeltem, nem is gondoltam volna, hogy valaki a jobb oldali sávban akar előzni. Szerintem eltelt legalább egy perc, mire rájöttem, hogy illendő, sőt mi több, kötelező lenne elengednem őt. Ahogy tudtam lehúzódtam a bal oldali lassabb sávba és vártam egy lehúzott ablakon kidugott középső ujjat, vagy fenyegető öklöt, esetleg valami menj az anyádba angol megfelelőt, de nem! Nyugodtan elhaladt mellettem, közben pedig a hüvejkujjával mutatta, hogy minden oké, köszöni, hogy elengedtem. Ilyet, én még soha nem tapasztaltam. Sajnálom, hogy az emberek sokszor inkább bemutatnak és magukat, meg persze engem is stresszelve kezelik a helyzetet. De ezt majd egy Arra gondoltam fejezetben részletesebben kifejtem…

Amíg én ott voltam négy napig csodaszép idő volt, de ez ritka dolog. Szóval a kérdésre válaszolva, hogy Írországban mikor süt a nap, hát nem túl gyakran. Vagy esik, vagy csepereg, vagy éppen csak borús és alig van 10 fok, de mégis nagyon nyugodt és kellemes. Egy kicsit lassú, de nincs is miért sietni. Otthonos, az emberek pedig nagyon kedvesek.

Talán ennyi elég is…

Program értékelés: 10/10

SpontaFaktor: 9/10 

Ha tetszett a poszt, kövessetek facebookon is!

Vészhelyzet itthon és az USA-ban

El kell, hogy áruljam, van egy gyengém sorozatok terén. Nem tudom megunni a Vészhelyzet című amerikai sorozatot. Aki nem tudná, ez a chicagói megyei kórház életét követi 15 évadon keresztül. Van benne szó az általános betegellátásról, láthatjuk, hogyan kerül be a beteg a váróból, a felvételi részen keresztül a kezelőbe. Legalábbis, ennek egy filmes feldolgozását. 

Ebben a posztomban két kórházi élményemről szeretnék mesélni. Spontán alkalmak voltak, hiszen senki sem tervezi, hogy pár órát a sürgősségi osztályon (Sürgősségi Betegellátó Osztály - SBO) tölt. Bár tanulságos volt, mégsem ajánlom senkinek. :)

A történethez még annyi tartozik, hogy az egyik élményem az USA-ból való, a másik Magyarországról. Kezdjük az amcsikkal. 

Karácsony előtti nap vendégségbe mentünk barátainkhoz, ahol egy óvatlan pillanatban unokaöcsém lecsúszott a székről és lefejelte az asztal szélét. Ouch. Szegénynek a szemöldöke annak rendje és módja szerint felrepedt és vérzett. Gyors telefonos konzultáció után elvittük a balesetire. Nagyon sajnáltam szegényt, de el kell, hogy ismerjem, egy kicsit élveztem is a helyzetet, hiszen már rég meg akartam nézni egy amerikai sürgősségi osztályt. Vajon olyan-e, mint a Vészhelyzetben? 

A válasz igen. Beérkezés és bejelentkezés után a Triage-on találtuk magunkat (ezt itthon is így nevezik), itt veszik fel a beteget, és osztályozzák a sérülését. Gyors vérnyomásmérés és máris egy függönnyel elválasztott ágyat kapott a srác. Az osztály csendes volt és tiszta. Sokat vártunk az orvosra, közben a nővérek bejöttek, hogy tudnak-e segíteni, a gyerkőc tévézett, vártunk. Aztán jött az orvos és érzéstelenítette a seb környékét. Megtudtuk, hogy mindenképp varrni kell... 

Újabb hosszú várakozás (legalább fél óra, mialatt hatott az érzéstelenítő) és jött az orvos újra. Nem akarok nagyot mondani, de úgy remegett a tűt tartó keze az orvosnak, hogy a söröspoharamat nem szívesen adtam volna a kezébe. Féltem is odanézni, de meglepetésemre és megkönnyebbülésemre hibátlanul összevarta unokaöcsém szemöldökét. Egy kicsit még rápihentünk az indulásra, amíg kiállították a papírokat. 

A mérleg? 5 öltés, 100 dollár sürgősségi felár, 1400 dollár ellátási díj és több, mint 3 óra a kórházban. Nem érte meg a program. (Még úgy sem, hogy az ellátási díjat a biztosító fizette ki a kórháznak, nekünk "csak" egy százasban volt.)

A másik élmény egészen friss. A napokban egy közeli rokonom elvesztett a fogsorából egy darab fémet. Nem tudtuk, hogy lenyelte-e, vagy hogy mi van vele. Panasza nem volt, de ez nincs így rendjén, elszaladtunk a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátójába.

Legnagyobb meglepetésemre nagyjából ugyanaz a kép fogadott, mint Amerikában. Szép, új épület, tisztaság, gördülékeny munkamenet. Mivel 8 előtt érkeztünk a röntgenre 8-ig várni kellett, de addig is megvizsgálták az ijedt rokont, és figyeltek rá. Újra és újra megmérték a vérnyomását, ellátták. A röntgennél nem kellett várni, a lassú részek csak utána következtek.

Sajnos ez a program sem lett rövid, összesen 4 órát töltöttünk az osztályon, ezalatt az idő alatt elkészült két röntgen. A négyből nagyjából kettő és fél óra a leletekre való várakozással telt. 

Igazság szerint nem tudom,hogy mi tart ennyi ideig. Nem ismerem a rendszert, hogy minek kell megtörténni ahhoz, hogy a röntgenből eljusson a lelet az orvosig, mennyire volt leterhelt a radiológia stb, de valahogy soknak tűnt a várakozás.

Ezt viszont enyhítette az, hogy a ápolók, orvosok és a diszpécser, akivel találkoztunk mind nagyon udvariasak és készségesek voltak és valóban odafigyeltek az emberre!

A mérleg? 2 röntgen 4 óra a kórházban és mennyi pénz is?  Hogy is van ez?

A helyszínen nyilván semennyit nem kellett fizetni (nem, borítékot sem kellett adni). A TB (társadalombiztosítás) fizeti az  ellátást abból a pénzből, amit befizetünk. Valójában majnem minden felnőtt fizet TB-t vagy ennek válfajait és majdnem mindenki kap ellátást (kivéve akinek nincs vagy nem mindenre kiterjedő a biztosítása).Tehát akkor is fizetünk, ha nem használjuk fel, cserébe, ha valaki többet használ, mint befizet az ő ellátása is biztosított. Elvileg... A lényeg, hogy a szolgáltatás akkor jár, ha igénybe veszed, amúgy a résztvevők gyűjtenek a közösbe, amiből ezt kifizetik.  

Az USA-ban viszont más a helyzet. Ott az öngondoskodásra bízzák elsősorban az egészségügyi ellátást, habár voltak kísérletek ennek finomítására. Akinek van biztosítása, azt a munkáltató fizeti. Jobb állás = jobb biztosítás. Az árak teljesen fiktívek, és azért azok, mert nincs verseny. Nem lehet előre tudni, hogy hol mi mennyi. Ezért vagy azért az ellátásért az X kórház mást fog kiszámlázni az A vagy B biztosítónak, illetve mást egy magánszemélynek. A biztosítók rettentő pénzeket leakasztanak, és egész szegmensekből kivonulnak, ha a kormány esetleg úgy dönt, hogy pofátlanság amit csinálnak és próbálja az elszállt árakat lefelé nyomni. Persze ellátják a beteget akkor is, ha nincs biztosítása, de utána a számla is megy. Amint a tapasztalt esetemből láthatjátok, elég borsos összegekről. Rengeteg válfaj létezik tehát itt is, de a lényeg az, hogy alapvetően nem a közös kasszából történik az ellátás.

Hogy van-e konklúzió? Nincs. Nem is az volt a célom, csak, hogy megmutassam, ott sem fenékig tejfel a kórház. Sőt... Legjobban akkor járunk, ha egyik helyen sem kerülünk olyan helyzetbe, hogy szükségünk legyen rá.

Program értékelés: 1/10 (mert betegnek lenni nem jó)

SpontaFaktor: 8/10 

Ha tetszett a poszt, kövessetek facebookon is!

 

 

 

Öngyilkos osztag, amitől te is öngyilkos szeretnél lenni

Nem igazán szeretem a szuperhősöket. Kitalált figurák, akiket sosem találhat el semmilyen golyó, de szerintem ha egy atombomba robbanna fel mellettük, akkor is túlélnék. Mindazonáltal mások vagyunk, más dolgokat szeretünk és megértem, ha valaki pont őket.

Érdekes, hogy néhány szuperhősös filmet mégis meg szoktam nézni, ráadásul jellemzően moziban! Az alapsztori kicsit sem érdekel, de próbálok nyitni ebbe az irányba is. Ezek a filmek változó intenzitással, de tetszeni szoktak, könnyed esti kikapcsolódásként tekintek rájuk. Ezek közül a Christian Bale által alakított Batman trilógiát szeretném kiemelni, az a film minden tekintetben leadta a minőséget (talán pont azért, mert viszonylag valóságközeli volt). A legutóbbi pénteken viszont egy olyan borzalmat kellett végignéznem, amit még soha: Az öngyilkos osztagot (Suicide Squad). Érthetetlen számomra a Port és az Imdb jótékony pontozása!

A történet az akar lenni, hogy a gonosz boszorkány (és fivére, akit módszeresen így is hív végig :D) dühösek lesznek és végezni akarnak az emberekkel, vagy valami ilyesmi. Megy a dirr-durr, piff-puff persze. Ekkor bevetik, az addigra természetesen szupertitkosan összetákolt szuperhősös osztagot, amelynek tagjai egy szupertitkos börtönben rohadtak eddig. Ebben a DC-nek az átlagember számára részben jobban, részben kevésbé ismert karakterei tűnnek fel. Aranyosak, cukik, mókásak, meg rohadt durva mennyire nem tudnak megsérülni. Hogy miként lehet megzabolázni ennyi csínytevőt? Kihozod a börtönből, mondod neki, hogy intézze el a boszit és annak fivérét, rájuk tapasztasz valami bombajellegűt és a csapat élére odateszed Zászlós Rick-et (Rick Flag), a gigamenő katonát, aki felrobbantja őket, ha nem vigyáznak. No ha persze Rick kidőlne, akkor még mindig ott van a szigorú néni a legfőbb testületből, akit a végén persze ki kell menteni. A világ és a szigorú néni megmentéséért a hála annyi, hogy 10 évet levesznek a sokszoros életfogytiglani börtönbüntetésből. Ééééééés ennyi. Nem szabad megnézni!

suicide-squad.jpg

A kedvencem az, amikor családnak nevezik magukat. Szirmai Gergely mondta, hogy ez furcsa. Szerintem is, de tényleg úgy alakították ki a csapatot. Van benne apuci (Deadshot), anyuci (Harley Quinn), rossz gyerek (Captain Boomerang), introvertált gyerek (Diablo,aki persze a hős lesz) és végül a csendes, de jóarc gyerek (Killer Croc). A japán kardos csajszi meg azóta is rejtély, hogy miért van benne. A lényeg, hogy a sztori teljesen tudatosan erre a szálra épült, de ez nem jó így. Ezek öntelt, bunkó, fura lények a lelkük mélyén és mint a film is mutatja, nem funkcionálnak családként úgy, hogy a néző ezt el tudná hinni. Pedig szerintem az volt a cél, hogy ezt elhitessék...

Szóval láttam én már a DC-től azt a király Batman filmcsokrot, most meg ilyen mocsárba süllyedtek ezzel a filmmel és nagyon elrontották az estémet. Ezzel az aszfalton mezítláb futás után véget is ért beszámolóm a második programról, amit nem ajánlanék senkinek :D

Program értékelés: 1/10

SpontaFaktor: 6/10 (igen, nekem a szuperhősök miatt ennyi)

Ha tetszett a poszt, kövessetek facebookon is!