Egy olyan ember blogja, aki tudatosan kilép a komfortzónájából

SpontAnti elszabadul

Érzések a magyar válogatott EB szereplése után

2016. június 29. - SpontAnti

Igazából nem tartozom a nagy focirajongók közé. Valójában a sportközvetítéseket főleg társaságban néztem, önmagában egy meccs megtekintésének élményéért ritkán ültem le a tv elé. Voltak persze kivételek, egy-egy VB döntő szintű esemény kedvéért azért letelepedtem a kanapéra, és nem mondom, hogy nem nyújtott szórakozást, de olyan igazán csak a legritkább esetekben ragadott el a hangulat.

A mostani EB előtt sem éreztem hatalmas izgalmat. Azt azért elhatároztam, hogy a magyar meccsek megnézésén felül általánosságban is követem az eseményeket, próbálom kicsit megélni is ezt az egészet. Hát, hogy ez ennyire sikerülni fog, azt magam sem gondoltam.

A történetnek „csak” az egyik fele az, ami a pályán történt. Az osztrákoknak rúgott második gól után már kicsit úgy éreztem, én is ott vagyok. Az izlandiak ellen végigizgultam a teljes második félidőt, hiszen annyira látszott, hogy jobbak vagyunk. Nem az volt a kérdés, ki szerzi a következő gólt, hanem hogy van-e elég időnk rá. Jó érzés volt látni a portugálok elleni meccset, hogy egy ennyire magasan rangsorolt ellenfél esetében is bátran játszott a csapat. Nyomát sem láttam annak a korábbi felfogásnak, hogy majd valahogy kihúzzuk a 90 percet, és kiszenvedünk egy döntetlent. Korábban jó indok lett volna a távolmaradásra, hogy a Magyarország-Portugália másnapján reggel egy komoly vizsgán kellett részt vennem, de most egyáltalán nem bántam meg, hogy szerdán rászántam azt a néhány órát a meccsnézésre.

Legalább ennyire jó volt azt látni, hogy nem csak én érzek így. A közvetlen környezetemben is olyan emberek ültek le megnézni a válogatott játékát, akiket azelőtt szerintem sose láttam meccset nézni. Mindenki szurkolt, gátlások nélkül tudtunk együtt bíztatni, amikor szükség volt rá, és a sikereket látva együtt örülni. Ebből a szempontból az élmény nekem a Magyarország-Belgium meccsen csúcsosodott ki, ahol is pár baráttal együtt mentünk ki közösségi helyszínre végigizgulni a meccset. Eredetileg a Margitszigetre készültünk, de mivel az ottani szurkolói zóna bő másfél órával(!) a kezdés előtt megtelt, végül a Szabadság téren kötöttünk ki. A meccset nem nyertük meg, de az élmény hatalmas volt így is: a több ezer ember egy kivetítőt nézve egyszerre kiáltott fel, egyszerre bíztatott, félelmetes hangulatot varázsolva. Ez olyan élmény, amit bátran ajánlok mindenkinek, ha engem meg tudott érinteni, akkor senki másnak nem lehet ezzel a gondja. Persze a mérkőzést követően egy kis szomorúság mindenkiben motoszkált, de a BKV közlekedés beindulásáig még jó háromnegyed órán keresztül néztem és voltam részese az ünneplő tömegnek. Mert végeredményben abszolút volt mit ünnepelni, a fiúk tényleg kitettek magukért. Úgy érzem, egy kicsit megértettem, mi az, hogy egy szerethető csapatunk van, amire büszkék lehetünk. Mert ez a helyzet most, és nagyon sok magyar ember érez velem együtt így. Köszönjük fiúk!

Ősszel kezdőnek a világbajnoksági selejtezők, én már most biztos vagyok benne, hogy nem fogom a csapat meccseit elmulasztani.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://spontanti.blog.hu/api/trackback/id/tr298852440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.