Egy olyan ember blogja, aki tudatosan kilép a komfortzónájából

SpontAnti elszabadul

Vészhelyzet itthon és az USA-ban

2016. augusztus 18. - SpontAnti

El kell, hogy áruljam, van egy gyengém sorozatok terén. Nem tudom megunni a Vészhelyzet című amerikai sorozatot. Aki nem tudná, ez a chicagói megyei kórház életét követi 15 évadon keresztül. Van benne szó az általános betegellátásról, láthatjuk, hogyan kerül be a beteg a váróból, a felvételi részen keresztül a kezelőbe. Legalábbis, ennek egy filmes feldolgozását. 

Ebben a posztomban két kórházi élményemről szeretnék mesélni. Spontán alkalmak voltak, hiszen senki sem tervezi, hogy pár órát a sürgősségi osztályon (Sürgősségi Betegellátó Osztály - SBO) tölt. Bár tanulságos volt, mégsem ajánlom senkinek. :)

A történethez még annyi tartozik, hogy az egyik élményem az USA-ból való, a másik Magyarországról. Kezdjük az amcsikkal. 

Karácsony előtti nap vendégségbe mentünk barátainkhoz, ahol egy óvatlan pillanatban unokaöcsém lecsúszott a székről és lefejelte az asztal szélét. Ouch. Szegénynek a szemöldöke annak rendje és módja szerint felrepedt és vérzett. Gyors telefonos konzultáció után elvittük a balesetire. Nagyon sajnáltam szegényt, de el kell, hogy ismerjem, egy kicsit élveztem is a helyzetet, hiszen már rég meg akartam nézni egy amerikai sürgősségi osztályt. Vajon olyan-e, mint a Vészhelyzetben? 

A válasz igen. Beérkezés és bejelentkezés után a Triage-on találtuk magunkat (ezt itthon is így nevezik), itt veszik fel a beteget, és osztályozzák a sérülését. Gyors vérnyomásmérés és máris egy függönnyel elválasztott ágyat kapott a srác. Az osztály csendes volt és tiszta. Sokat vártunk az orvosra, közben a nővérek bejöttek, hogy tudnak-e segíteni, a gyerkőc tévézett, vártunk. Aztán jött az orvos és érzéstelenítette a seb környékét. Megtudtuk, hogy mindenképp varrni kell... 

Újabb hosszú várakozás (legalább fél óra, mialatt hatott az érzéstelenítő) és jött az orvos újra. Nem akarok nagyot mondani, de úgy remegett a tűt tartó keze az orvosnak, hogy a söröspoharamat nem szívesen adtam volna a kezébe. Féltem is odanézni, de meglepetésemre és megkönnyebbülésemre hibátlanul összevarta unokaöcsém szemöldökét. Egy kicsit még rápihentünk az indulásra, amíg kiállították a papírokat. 

A mérleg? 5 öltés, 100 dollár sürgősségi felár, 1400 dollár ellátási díj és több, mint 3 óra a kórházban. Nem érte meg a program. (Még úgy sem, hogy az ellátási díjat a biztosító fizette ki a kórháznak, nekünk "csak" egy százasban volt.)

A másik élmény egészen friss. A napokban egy közeli rokonom elvesztett a fogsorából egy darab fémet. Nem tudtuk, hogy lenyelte-e, vagy hogy mi van vele. Panasza nem volt, de ez nincs így rendjén, elszaladtunk a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátójába.

Legnagyobb meglepetésemre nagyjából ugyanaz a kép fogadott, mint Amerikában. Szép, új épület, tisztaság, gördülékeny munkamenet. Mivel 8 előtt érkeztünk a röntgenre 8-ig várni kellett, de addig is megvizsgálták az ijedt rokont, és figyeltek rá. Újra és újra megmérték a vérnyomását, ellátták. A röntgennél nem kellett várni, a lassú részek csak utána következtek.

Sajnos ez a program sem lett rövid, összesen 4 órát töltöttünk az osztályon, ezalatt az idő alatt elkészült két röntgen. A négyből nagyjából kettő és fél óra a leletekre való várakozással telt. 

Igazság szerint nem tudom,hogy mi tart ennyi ideig. Nem ismerem a rendszert, hogy minek kell megtörténni ahhoz, hogy a röntgenből eljusson a lelet az orvosig, mennyire volt leterhelt a radiológia stb, de valahogy soknak tűnt a várakozás.

Ezt viszont enyhítette az, hogy a ápolók, orvosok és a diszpécser, akivel találkoztunk mind nagyon udvariasak és készségesek voltak és valóban odafigyeltek az emberre!

A mérleg? 2 röntgen 4 óra a kórházban és mennyi pénz is?  Hogy is van ez?

A helyszínen nyilván semennyit nem kellett fizetni (nem, borítékot sem kellett adni). A TB (társadalombiztosítás) fizeti az  ellátást abból a pénzből, amit befizetünk. Valójában majnem minden felnőtt fizet TB-t vagy ennek válfajait és majdnem mindenki kap ellátást (kivéve akinek nincs vagy nem mindenre kiterjedő a biztosítása).Tehát akkor is fizetünk, ha nem használjuk fel, cserébe, ha valaki többet használ, mint befizet az ő ellátása is biztosított. Elvileg... A lényeg, hogy a szolgáltatás akkor jár, ha igénybe veszed, amúgy a résztvevők gyűjtenek a közösbe, amiből ezt kifizetik.  

Az USA-ban viszont más a helyzet. Ott az öngondoskodásra bízzák elsősorban az egészségügyi ellátást, habár voltak kísérletek ennek finomítására. Akinek van biztosítása, azt a munkáltató fizeti. Jobb állás = jobb biztosítás. Az árak teljesen fiktívek, és azért azok, mert nincs verseny. Nem lehet előre tudni, hogy hol mi mennyi. Ezért vagy azért az ellátásért az X kórház mást fog kiszámlázni az A vagy B biztosítónak, illetve mást egy magánszemélynek. A biztosítók rettentő pénzeket leakasztanak, és egész szegmensekből kivonulnak, ha a kormány esetleg úgy dönt, hogy pofátlanság amit csinálnak és próbálja az elszállt árakat lefelé nyomni. Persze ellátják a beteget akkor is, ha nincs biztosítása, de utána a számla is megy. Amint a tapasztalt esetemből láthatjátok, elég borsos összegekről. Rengeteg válfaj létezik tehát itt is, de a lényeg az, hogy alapvetően nem a közös kasszából történik az ellátás.

Hogy van-e konklúzió? Nincs. Nem is az volt a célom, csak, hogy megmutassam, ott sem fenékig tejfel a kórház. Sőt... Legjobban akkor járunk, ha egyik helyen sem kerülünk olyan helyzetbe, hogy szükségünk legyen rá.

Program értékelés: 1/10 (mert betegnek lenni nem jó)

SpontaFaktor: 8/10 

Ha tetszett a poszt, kövessetek facebookon is!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://spontanti.blog.hu/api/trackback/id/tr4210416686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.