Nagyon nehezemre esik nem kijelenteni, hogy akkor, amikor én oda utazom, úgyhogy egyetlen szóval sem mondom ezt, de azért mégis így történt :)

Münchenből indult a gépem, nyílván a hajnali órákban, mert csak ilyen embertelen időben tud az ember emberséges áron jegyet vásárolni. Ha meg emberséges időben akar az ember, emberséges körülmények között utazni, akkor embertelenül embertelen árat kell fizetni az embernek :) A lényeg, hogy a gépem mindegy mikor, és mindegy hogy milyen fafajú fapados kivitelben, de felszállt. Aztán szerencsésen le is szállt Cork városában és akkor olyat láttam, amit még senki sem látott… Itt most a facebookkal megtöltött titokzatos, lájkolnikötelezőkülönbennemláthatod posztok juthatnak eszetekbe, de mégsem így folytatom. Szóval … olyat láttam, amit még senki sem látott. Írországban ha hét ágra nem is, de mondjuk ötre biztosan sütött a nap.

Nagyon megörültem, hogy az otthoni hajnali borús időjárás nem tartott ki 2000 km-rel odébb is, így a nagy lendületemnek örvendve megkerestem az autóbérlő irodát, ahol előzetesen lefoglaltam egy „kis méretű autót”. A közepes angolom és az ír tájszólás nehézségeit leküzdve, sikerült megegyeznem a bérlővel, hogy most nem szeretnék 1600 € kauciót letenni, hiszen hogyan lenne már nálam annyi pénz. A mai napig nem értem, hogy miben állapodhattunk meg, de a kulcs a kezemben volt, gondoltam akkor megkeresem az autót, elindulok.  A csodajárgány az alábbi képen látható.

Én fel voltam készülve, hogy az anyósülésen fogok utazni, de az érzés, amikor tényleg ott találod a kormányt, az egyrészt nagyon furcsa, másrészt pedig olyan vicces, hogy a bérlő udvarán, az álló autóban 5 percen keresztül csak vigyorogtam magamban, mint a tejbetök, hogy akkor most mi lesz. Ezt az állapotot csak fokozta, hogy ez a kis Fiat, olyan volt, mint valami barbiboy autó. Úgy éreztem magam, mintha valami mesébe csöppentem volna bele, de sajnos nem tartott sokáig, jött a könyörtelen valóság. Először megsimogattam a jobb oldalamon lévő ajtót, vagyis nyúltam volna a váltóhoz, de természetesen az a másik oldalon van. Ezt a felfedezést követően gyorsan begyakoroltam a balkézzel való váltást, ami csak hogy még bonyolultabb legyen, nem tükörben működik, hanem úgy, mint nálunk. Aztán újra megsimogattam a jobb oldali ajtót, akkor a kéziféket szerettem volna kiengedni. A kezdeti nehézségek után jöttek az igazi kihívások… bal oldalon kell haladni az úton, a körforgalomba a baloldalon kell behajtani és amikor az ember már kezdi megszokni a balratartást, akkor rádudálnak, hogy nem balról kell előzni, hanem jobbról. Úgy éreztem magam, mint a KRESZ-szen, a városi vezetés 1. óráján. De ahogy azt is, ezt is megszoktam és épségben célba értem Callan-be. Ez egy kis város Dél-Írországban, az Atlanti óceán, pontosabban a Kelta tenger partjától 50 km-re. Azért utaztam ebbe a városba, hogy „oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem” találkozhassak a kedves barátnőmmel, aki a Bárka Közösség egy ottani intézetében dolgozik a nyáron. Itt a vége fuss el véle, sajnos a továbbiak már nem publikusak, örülök, hogy eddig elolvastátok… :) Na jó, inkább kihagyom, amit ki kell hagyni és folytatom a napsütéses Írország történetét.

Callan-nél tartottam, ami Kilkenny megyében helyezkedik el és a megye második leglakottabb városa 2233 lakossal. Előtte a megyeszékhely Kilkenny áll, 22000 fővel. A megye maradék népessége más kisvárosokban, de főleg falvakban, tanyákon él.  Annak ellenére, hogy a 20. század közepén az ország határai megnyíltak a szabad kereskedelem számára és az ipar fellendülhetett, Írország történelmében mindig is a mezőgazdaság és állattenyésztés szerepelt alappillérként. Ez az utazásaink során sokszor bebizonyosodott, hiszen bármilyen úton mentünk, a mellettünk lévő területek vagy valami veteménnyel voltak teleültetve vagy tehenek mászkáltak mindenhol. Ha pedig éppen egyiket sem láttuk, akkor pedig irtó büdös volt az út menti silók és farmok miatt.

A Callanba való érkezésem utáni reggel a Mohar Sziklák felé vettük az irányt. Ez Írország egyik leglátványosabb természeti képződménye. Nyolc kilométer hosszan húzódó, gyakorlatilag függőleges sziklafal a szigetország nyugati partjainál, ahol a 180 méter magas sziklákat az óceán hullámjai verdesik. Csodálatos látvány, ajánlom mindenkinek. És mellesleg itt játszódott a Szökőhév című romantikus-vígjáték egy része, Amy Adams-szel a főszerepben… ha valakit ez lázba hoz, akkor ezért is megéri Írországba látogatni.

De van még bőven látnivaló, többek között a Ring of Kerry vagy a Skellig Island, amikre nekünk időnk jutott egy hosszú hétvége alatt. Az utóbbi sziget volt a Star Wars legújabb részében a Jedi Island.

A nagy turisztikai célpontok természetesen szép élményeket nyújtanak, de én mégsem ezeket szeretném a legfontosabbnak tekinteni, úgyhogy nem is írok róluk többet. Utána lehet olvasni, meg lehet nézni, le lehet fényképezni az iPhone-nal és szelfizni is lehet velük, aztán mehet a facebookra. Én inkább azokkal az élményeimmel folytatnám, amikkel egy kicsit közelebbről meg tudtam ismerni az írek életstílusát vagy önmagában az ír nép mibenlétét.

Feljebb említettem, hogy milyen sok kis falvacska van. Ezekben a falvakban jól szituált, szerény, nagyon otthonos házak sorakoznak. A bejárati ajtók általában színesre vannak festve, a kerítések pedig max. 50 cm magasak, sötétszürke kőből készülnek. Ez nekem nagyon szimpatikus, hiszen mutatja, hogy milyen nyitottak és kedvesek az írek. Többször fordult elő, hogy az utcán ránk köszöntek, vagy egy másik autóból intettek. Itthon még elgondolkodom rajta, hogy hátha ismertem az illetőt, de Írországban, ahol még életemben nem jártam, nem hiszem, hogy bárkit is ismernék és mégis üdvözölnek.

A szállásainkat az AirBnB oldalon foglaltuk. Most először használtam ezt a szolgáltatást és be kell vallanom, azért voltak kétségeim a szállások vagy szállásadókkal kapcsolatban. Ki tudja ki lesz az? Lehet, hogy alvajáró vagy éppen hajnalban szereti lövöldözni shotgunnal a verebeket. Szóval, vele alszol egy légtéren belül, azért nem mindegy, hogy hogy. De az anyagiakat tekintve, az ember ugye sok minden felett szemet huny, hát mit volt, mit nem tenni, lefoglaltuk a szállásokat. Egyébként a rendszer nagyon jól ki van találva. Megnézed az AirBnB oldalán a lehetőségeket, foglalsz, ha van hely levonják a megadott számlaszámról a pénzt, kapsz elérhetőséget és kész is van, mehetsz, amikor lefoglaltad. Szóval foglaltunk, fizettünk, mentünk és meg kell mondanom, hogy a kételyeim feleslegesek voltak. Nagyon kedves, rendszerető és figyelmes fogadóink voltak. Az utolsó helyen még tábortüzet is raktak nekünk, hogy el tudjunk búcsúzni egymástól a következő pár hétre, amíg nem találkozunk.

Volt még egy nagyon meglepő, szép élményem az autópályán. A gyorsabb sávban (belső sáv) haladtam és közeledett valaki hátulról, de én nem figyeltem, nem is gondoltam volna, hogy valaki a jobb oldali sávban akar előzni. Szerintem eltelt legalább egy perc, mire rájöttem, hogy illendő, sőt mi több, kötelező lenne elengednem őt. Ahogy tudtam lehúzódtam a bal oldali lassabb sávba és vártam egy lehúzott ablakon kidugott középső ujjat, vagy fenyegető öklöt, esetleg valami menj az anyádba angol megfelelőt, de nem! Nyugodtan elhaladt mellettem, közben pedig a hüvejkujjával mutatta, hogy minden oké, köszöni, hogy elengedtem. Ilyet, én még soha nem tapasztaltam. Sajnálom, hogy az emberek sokszor inkább bemutatnak és magukat, meg persze engem is stresszelve kezelik a helyzetet. De ezt majd egy Arra gondoltam fejezetben részletesebben kifejtem…

Amíg én ott voltam négy napig csodaszép idő volt, de ez ritka dolog. Szóval a kérdésre válaszolva, hogy Írországban mikor süt a nap, hát nem túl gyakran. Vagy esik, vagy csepereg, vagy éppen csak borús és alig van 10 fok, de mégis nagyon nyugodt és kellemes. Egy kicsit lassú, de nincs is miért sietni. Otthonos, az emberek pedig nagyon kedvesek.

Talán ennyi elég is…

Program értékelés: 10/10

SpontaFaktor: 9/10 

Ha tetszett a poszt, kövessetek facebookon is!